Az utóbbi évek legnagyobb popsztárja és botrányhőse, az önéletrajzi ihletésű 8 mérföld sikerfilmmel nemrég a mozivásznon és -pénztáraknál is fényesen bizonyító Eminem (született: Marshall Bruce Mathers III, 1973) ritkán jár Európában, legutóbb 2001 elején zavart le itt egy 9 állomásos turnét (amit az All Access Europe című DVD kiadvány dokumentál). Két évvel később, 2003. júniusában hét nyugat-európai városban 11 fellépést foglal magába a turné. "Németország, Hollandia, Franciaország, Anglia, Skócia, Írország" - ahogy a Shady Records ez alkalomra kibocsátott mixtape-CD-jén is megéneklik. A mostani koncertsorozatra, mely - akárcsak a 2000-es és 2002-es amerikai turné - ismét az Anger Management (kb. dühterápia) nevet viseli, a detroiti fehér rapper beszervezte maga mellé lemezcégének összes művészét, sőt az előzenekari posztra is nagy sztárokat szerződtetett a már 2001-ben is megtúráztatott Xzibit, illetve a Cypress Hill személyében. A nyitó koncertre Németországban, az Essen északi külvárosában álló Georg-Melches-Stadion 36 ezres közönsége kerül sor, stílszerűen péntek 13-án.

A program pontban délután 6 órakor indul: elhúzzák az óriás színpadot körbefogó vörös függönyt, előtűnik egy DJ-pult egy DJ-vel, meg egy világtérkép, amin a világ egyetlen földrész, egy nagy Kalifornia. A nyugati part reprezentánsaként (az egyébként detroiti születésű) Xzibit triciklivel hajt ki a színpadra, egy számmal később ugyanígy érkezik mellé kontrázni egy "hentes tesó" kinézetű fehér segédrapper. Xzibit (született: Alvin Nathaniel Joiner, 1974) vidám és szimpatikus showman, ujja köré csavarja a németeket, ahogy már 1996-ban is tette, amikor At The Speed Of Life című debütalbuma óriásit tarolt errefelé (másfelé, például hazai terepen csak amolyan underground siker volt), a Paparazzi című dal klipje a germán Viva tévé egyik legtöbbet játszott videója volt akkoriban. "Köszönöm neked, Németország, te csináltál belőlem valakit!" - konferál hálásan a szóban forgó sláger előtt X, aki az ezredfordulón Dr.Dre brancsába bekerülve lendített nagyot karrierjén. Eminemmel is csináltak közös számokat egymás lemezeire (sőt a 8 mérföldben is van egy közös jelenetük), így mikor Xzibit az "a következő szám a hölgyeknek szól" konferálással belekezd a Bitch Please-be, nyilván sokan reménykednek Em hirtelen feltűnésében (a két évvel ezelőtti turnén volt rá példa), de hiába. "Germany, you're the shit!" - dicséri a közönséget 35 perces műsora végén Xzibit és belevág X című sikerdalába, melynek címadó betűjét a refrén alatt több tízezer kéz formázza.

Mikor másodszor is szétnyílik a függöny, egy marihuánatengerben fürdő koponya néz le a háttérvászonról, a színpad közepén pedig egy kábé ötméteres felfújható figura tornyosul: óriáskirály ül a trónusán, és láthatóan elég rossz színben van. Jobbján DJ Muggs, balján az ütőhangszeres Bobo, előtte pedig a két rapper: Sen Dog és a vicces orrhangjával elhíresült B-Real. A Cypress Hill tagjai hamar örökzöld témájukhoz érnek: "szokatok füvezni, ugye?" - hergelik a közönséget, és erre még az is igent ordít, aki nem. Az I Wanna Get High lassú verziója végeztével közlik, hogy a marihuánafogyasztók után ideje a -termesztőknek is adózni egy dallal, mert "mi is lenne velünk nélkülük?" A Dr. Greenthumb jön, ami alatt B-Real is beszáll egy kis őrült tamtamozásra Bobo mellé. "Lássuk, hogy erre még emlékeztek-e!" - indítják később How I Could Just Kill A Man című legelső sikerszámukat, majd az Insane In The Brain után a (Rap) Superstarból és a (Rock) Superstarból összeillesztett záródallal fejezik be háromnegyedórás műsorukat.

Hosszú várakozás után, háromnegyed kilenckor harmadszor is szétgördül a függöny, s ezúttal már láthatóvá válik a teljes színpadkép, egy utazó vidámpark: baloldalt egy óriáskerék, középen egy óriásra tátott száj, jobboldalt meg egy cirkuszsátor. Feléled a négy óriási videokivetítő is, melyen tévéfelvételről washingtoni politikusokat és politikusfeleségeket (köztük Eminem "kedvenceit", Tipper Gore-t és Lynne Cheney-t) látunk és hallunk a rap - és konkrétan Eminem - káros hatásáról szónokolni, sőt még Moby kopasz buksija is feltűnik, majd a képmező osztódni kezd, egyre több kép villózik egyre gyorsabban és a sok szöveg összefolyik, aztán a cirkuszsátor feletti állványon álló DJ beindítja az aktuális The Eminem Show albumról való Square Dance alapjait, az óriáskerék tetején pedig feltűnik a nap hőse, Eminem és óriási ováció közepette ereszkedik alá. "A rap szörnyetege visszatért, és az a terve, hogy letámadja a Bush-adminisztrációt, beverje a Szenátus pofáját és a fellázítsa a srácok új generációját, hogy kiálljanak és harcoljanak a jogukért, hogy mondhassanak olyasmit is, ami nektek esetleg nem tetszik" - adja meg az alaphangot a délies ízű hiphopdalban, miközben a vetítővásznakon egy cowboy rodeózik. Eminem a küzdőtérre benyúló három kifutó egyikén bemegy a tömegbe és pacsizik az első sorokban álló rajongókkal (ezt később nem nagyon ismétli, meg amúgy sem kommunikál túl sokat a közönséggel - mintha kicsit feszült lenne, bár ez nála valószínűleg munkaköri kötelesség). Ekkor már ott van mellette koncertjeinek állandó feka segédrappere, Proof a D12-ből, hogy rásegítsen a rímekre és némi plusz mozgást vigyen a színpadra, melyen néha egy kistermetű, szmokingos, keménykalapos fekete porondmester is feltűnik, ahogy egy cirkuszi műsorban szokás.

Aztán a kivetítőkön megjelenik a nagy mentor, Dr. Dre is, és felszólítja Marshallt, pattanjon a "rapmobilba", és induljon harcba a rossz dalszövegek ellen. A 2003 júliusára időzített kislemezdal, a vicces Business következik, melynek "cirkusz érkezett a városba" sora szépen összecseng a látvánnyal, aztán Eminem átmegy támadásba: két legutóbbi albumának nyitódalai jönnek, a saját országának beszóló White America (az internetről ismerős véres rajzfilmklippel) és a saját anyját szidó Kill You (ami alatt a vetítővásznakon legendás magyar vámpírszínész, Lugosi Béla hipnotizál egy asszonyt). A számok nem hangzanak el teljes hosszukban, csak kábé kétharmadukig, ami aztán a koncert legtöbb dalára jellemző lesz, pedig így gyakran a csúcspont (Eminem begerjedése, legvadabb kirohanása) veszik oda, az imént említett két dal esetében pedig kimarad a feloldást jelentő "farok" is ("csak vicceltem - tudod, hogy szeretlek").

"Készen álltok a D12-re?" - hangzik fel a költői kérdés, és a When The Music Stops alatt Em, illetve Proof mellé - egyenként, versszakonként - megérkezik a szextett másik négy tagja is, Swifty, Kuniva, Kon Artis és a kövér mókamester, Bizarre, aki nagymamája gumírozott szélű hajvédő sapkájában lép színre. A szavatartó Eminemnek köszönhetően - a 2001-es Devils Night albummal - sztárrá lett detroiti feka haverok még további három számon át maradnak színpadon, mely a hat rohangáló alaknak köszönhetően igencsak megtelik élettel. Bizarre hamar félmeztelenre vetkőzik (nagy hasával úgy néz ki, mint egy óriáscsecsemő), és idióta ábrázattal elkezdi simogatni mellbimbóját, a közönség nagy derültségére (a D12 öt feka tagja közül ő az egyetlen, akiből szólóban is sztár lesz, ez borítékolható - nemcsak a kinézete, de egyéni hangja is megvan hozzá, szemben a többiekkel, aki átlagos, nem túl izgalmas rapperek). A szexista Pimp Like Me és az agresszív Fight Music után a D12-blokkot a drogos Purple Pills sláger zárja, ami alatt - a témához illően - a videokivetítőkön viccesen eltorzul a rapperek feje, és egy varázsgomba kék számítógép-grafikája pörög.

Mikor Dido Thank You-jának első sorai felhangzanak, Eminem már egyedül áll a színpadon. A monumentális Stan jön, Eminem egyik legnagyobb művészi bravúrja - bár a négy versszakből most csak kettő, így az őrjöngő csúcspont és a csattanó elmarad. A dühödt The Way I Am után bejön a porondmester néhány segédjével, és levezényel egy eltűnős mutatványt: Eminem felmegy egy lépcsős állványra, ráeresztenek egy függönyt és mikor az lehull - huss! -, hősünk már ott sincs. De egy fél perc múlva visszatér, és a fegyveres bonyodalmaira reflektáló Soldier után ismét a családi tűfészeknél köt ki. "Itt Németországban hányatoknak volt problémája az anyjával?" - kérdezi, mire nagy moraj a válasz. "Kiabáljátok: fuck you, Debbie!" - tüzeli a hangulatot tovább Proof, és a 36 ezer néző vidáman, kórusban szidja Eminem anyját. A Cleanin' Out My Closet jön természetesen, ám a három verzéből csak kettő, a legzaftosabb rész sajnos kimarad. Érthető, hogy Eminem minél több sikerszámot akar bezsúfolni a koncertprogramba, de ez itt már a dalok rovására megy. A másik kiábrándító dolog az, hogy a DJ nem instrumentális alapokat nyom, hanem olyanokat, melyeken már ott van egyszer Eminem rapje, így ha (az amúgy koncerten is briliáns technikájú) Em nem fejez be élőben egy sort, akkor is hallani felvételről. Ez a koncert persze inkább úrfelmutatás és buli, ahol a rajongók élőben láthatják a legnagyobb sztárt és együtt énekelhetik vele az orbitális slágereket (aki élő zenekarral előadott hiphopra vágyik, az például az azokban a napokban szintén Németországban turnézó philadelphiai Roots együttest választhatja).

Újabb vendégblokk következik: először a Shady Records következő sztárjelöltje, az amúgy nem túl izgalmas Obie Trice (született: Obie Trice, 1978) érkezik egy vízzel töltött kotont lóbálva (később behajítja a közönségbe a szétfröccsenő cuccot), hogy a női hűtlenség és a nemi betegségek és témakörében cseréljen eszmét Eminemmel (Drips), aztán a 8 mérföld filmzenelemezről ismerős Love Me-be beszáll melléjük harmadiknak 50 Cent is. Óriási hisztéria fogadja, ami nem is meglepő: ez a kilenclyukú gengszter fél év leforgása alatt nagyobb sztár lett, mint Xzibit, a Cypress Hill és a teljes D12 együttvéve, Get Rich Or Die Tryin' című bemutatkozó albuma a 2003-as esztendő eddigi legsikeresebb lemeze! 50 Cent (született: Curtis Jackson, 1976) ezúttal nem viseli golyóálló mellényét, de gyémántberakásos keresztjét igen, s vele van G-Unit nevű saját brancsának két tagja, Lloyd Banks és Young Buck is. Eminem és Obie magukra is hagyják őket a színpadon, hogy lenyomhassák a három nagy 50 Cent-slágert: a Wanksta alatt blaxploitation filmrészletek peregnek a kivetítőn, az In Da Club alatt 50 félmeztelenre vetkőzik, hogy megmutassa rendesen kigyúrt és -tetovált felsőtestét, a 21 Questions című szerelmes számot meg jól szétordibálja a G-Unit. A Patiently Waitingbe beszáll a színpadra visszatérő Eminem, és kaserolja védencét, miközben a kivetítőn látjuk, amint egy 50 Cent feliratú dögcéduláról sorra pattannak le a golyók. Ami nem is tűnik túl nagy vetítésnek egy olyan ember esetében, aki abban a bizonyos 2000-es merényletben kilenc golyót élt túl. Ráadásul még rappernek is jó.

Ezután a 8 mérföldben elhangzó Eminem-dalok jönnek, az Oscar-díjat nyert Lose Yourself (hál' istennek teljes hosszában) és a címadó 8 Mile (ez csak kábé a feléig). A nőkből való kiábrándulás ihlette Superman alatt sajnos nem a pornósztár Gina Lynn-nel forgatott videót látjuk (azt majd a 8 mérföld DVD-kiadásán bepótoljuk), hanem a Szabadságszobrot és az S helyett E-re javított Superman-logót. A 2000-es The Marshall Mathers LP egyik kevéssé ismert gyöngyszeme, a fülbemászó Drug Ballad alatt Eminem ritmikus "do that shit, do it" kiabálással nyomatékosítja liberális hozzáállását, a közönség pedig kórusban énekeli az "ó-o-ó" vokált. Az Aerosmith-refrénjével a közönségénekeltetésre újabb lehetőséget adó Sing For The Moment (háromból csak két versszak) után Eminem bemutatja DJ-jét, Green Lanternt (akinek - akárcscak Obie Trice-nak - 2003 folyamán jelenik meg bemutatkozó albuma a Shady Recordsnál). Ekkor egy kopasz figura tűnik fel a cirkuszsátor előtt, piros melegítőben. "Moby vagyok" - mondja buzisra vett hanghordozással, miközben lassan emelkedni kezd (egy vékony dróton húzzák fel). "Látod? Repülök. Mert én űrhajós vagyok. Repülök, magasra szállok. Így nem tudsz elkapni, te csúnya fiú!" - mondja a lent szobrozó Eminemnek. "Obie, szedd le!" - szól sameszának Em, mire Obie Trice előhoz a sátorból egy puskát, céloz és lő. "Moby" (ekkor már bábu formájában) a színpadra zuhan, Obie meg - biztos ami biztos - rávetődik. Közben beindul a Without Me, a 2002-es év halmozott refrénű szuperslágere. Proof a megfelelő résznél beordíttatja a közönséggel begyakoroltatott "fuck you, Debbie!"-t, s mikor Green Lantern a Mobyról szóló szövegrész végén kihúzza a zenét, 36 ezer torok üvölti be a "nobody listens to techno" sort. Ez alatt a szám alatt végre minden csúcsra van járatva: forog a kivilágított óriáskerék, ritmikusan tátog az óriás száj, világít a színpad fölötti The Eminem Show felirat, egy fényszóró óriás E betűt vetít a sátorra, a videovásznakon megy a klip, és még a DJ is megmutatja, hogy tényleg DJ, nemcsak a megfelelő szám elindítója. A dal vége egy nagy tűzijáték-robbanás.

A ráadást a komótosan besétáló lilakalapos porondmester nyitja. "Csapjatok egy kis zajt Xzibitnek, a Cypress Hillnek, a D12-nek, Obie Trice-nak, 50 Centnek és a G Unitnak! Csapjatok zajt Eminemnek!" - kiabálja. A közönség minden egyes név után zajt csap, a végén a legnagyobbat. Eminem a My Dad's Gone Crazyvel tér vissza (a refrénben a rajongásig szeretett kislányát, Hailie-t halljuk, de csak a vetítővásznon van jelen, animációként), majd a kereken másfél órás show-t a Rap Game című D12-szám zárja, amire nemcsak D12-tagok, de Obie Trice, 50 Cent és a G-Unit is visszatér, és mindenki énekli a refrént: "én nem adom el a lelkem ezért a rap játszmáért". A szám végén összevissza ordítozik a sok feka és az egy szem feha. "Németország! Köszönjük! Szeretünk titeket!" - hálálkodik Eminem. "Mondjátok utánam: Shady, Shady, Shady...!" - zengeti Proof a közönséggel a Shady Records dicséretét, de ezt lehet hogy nem kellett volna, mert nyilván egy csomó embernek beugrik, hogy sem a Slim Shady figurát világra szabadító My Name Is nem hangzott el (sőt az 1999-es The Slim Shady LP albumról egyáltalán semmi), sem a második album legnagyobb sikerének számító The Real Slim Shady, és ez a tény akkor válik fájdalmassá, mikor kiderül, hogy nem lesz második ráadásblokk. Miután az artisták meghajoltak, összezárul a cirkusz piros függönye és többet már nem nyílik meg, a stadion mögött pedig beindul a percekig tartó tűzijáték...